Bemutatkozás
Galéria
Videók
Sajtó

A Cég bemutatása

A céget 2004-ben alapítottam, Vezetéstechnika – Teszt Tréning Bt. néven és azóta is folyamatosan dolgozom a közepes és nagysebességű tréningek, gumitesztek, autótesztek területén.

Célom az volt, hogy külföldi példák alapján a hazánkban még hagyományokkal nem rendelkező vezető továbbképzés területén egy új utat nyissak, és a civilek felé is elérhetővé tegyem a közepes és nagysebességű vezetéstechnikai tréningeket (60-80-100 km/h). A szigorú, következetes munka eredményeként, a cég szerény nyereséggel, de működik, és ma már megfelelő referenciákkal rendelkezem. Időközben a saját pálya is valósággá vált, a tököli reptér területén létrehoztam egy Vezetéstechnikai Képzési Központot. Ez ma Magyarországon az egyetlen, saját tőkéből létrehozott, szponzorok nélkül beindított és ma is működtetett megfelelő biztonsági zónákkal erre a célra átalakított pálya.

Fontosnak tartottam, és tartom ma is, hogy aki korábban személyesen megismert trénerként, az üzleti partnernek is úgy ismerjen meg, mint aki:

Szakmai munkám alapjául szolgál egy, a hosszú évek alatt létrehozott, közel nyolcvan dossziéban tárolt, egyre bővülő speciális adatbázis, illetve a szakmában elfogadott szakemberek támogatása. A naprakészséghez fontos információkat már digitalizálva tárolom, így amikor egy tréninget, egy éves továbbképzés elméleti anyagát, vagy egy tesztet ajánlok valakinek, csak a hordozható számítógépet kell magammal vinnem.

Személyautó, tehergépkocsi, és autóbusz vezetőket is képzünk, a műgyanta burkolat felülete 700 négyzetméter. A kizárólagos használati joggal bérelt terület 30.000. négyzetméter. Reklámra eddig nem költöttem, minden ügyfelem visszatérő.

Smartsector