A céget 2004-ben alapítottam, Vezetéstechnika – Teszt Tréning Bt. néven és azóta is folyamatosan dolgozom a közepes és nagysebességű tréningek, gumitesztek, autótesztek területén.
Célom az volt, hogy külföldi példák alapján a hazánkban még hagyományokkal nem rendelkező vezető továbbképzés területén egy új utat nyissak, és a civilek felé is elérhetővé tegyem a közepes és nagysebességű vezetéstechnikai tréningeket. (60-80-100 km/h). A szigorú, következetes munka eredményeként, a cég folyamatosan fejlődik, és egyre több visszatérő ügyfelünk van. Időközben a saját pálya is valósággá vált, a tököli reptér területén létrehoztam a Vezetéstechnikai Képzési Központot. Ez ma Magyarországon az egyetlen, saját tőkéből létrehozott, szponzorok nélkül beindított és ma is működtetett megfelelő biztonsági zónákkal erre a célra átalakított, és alkalmassá tett pálya.
A saját, és kizárólagos használati joggal rendelkező pályán évente 1300-1500 fő képzését tudjuk megoldani. Személygépkocsi vezetőket, teherautó vezetőket, és buszvezetőket is fogadunk továbbképzésekre.
Egyik kiemelt partnerünk részére több mint 2000 fő gyakorlati képzését bonyolítottuk le négy év alatt.
A pályára a tréning időpontok kiadását, és lekötését 2-3 hónapra előre tudjuk vállalni, elmaradt, lemondott tréningnapunk még soha nem volt.
2010-ben minden pályázatot megnyertünk vetélytársaink előtt ahol elindultunk.
Csak saját nevelésű instruktorokat alkalmazunk, és a folyamatos szakmai fejlődést szem előtt tartva próbáljuk a hazai piacon a legjobb ár-érték arányt továbbra is megtartani.
Ezért választanak minket a Megrendelők, immár 8 éve.